A rendező-zeneszerző páros miatt és mert állítólag díjnyertes mangából készült, kíváncsian vártam a Kids on the Slope-ot: Kellemes, aranyos, néha megható, nézeti magát, de az első fele olyan, minta az OP/ED/grafika/animáció: kevés. OJ-val egyetértve én is kicsit eredetibb történetre számítottam, nem a szokásos tini-szerelmi drámára… Csak a második fele emelkedett nálam az addigi jó átlagosról 10/6 fölé, de így is komolyabbra, felnőttesebbre számítottam, kevésbé “shoujosra”/túlszínezett-melodrámásra, valódibbra, életszagúbbra, érzelmekben is. (Bár pl. pont tetszett, hogy a 60-as évek végének szélsőbalos diákmozgalmait, -tüntetéseit behozták, de sajnos csak távolságtartóan, kívülről, mint a többi komolyabb pillanatot is.) Szeretem a jazzt, ezért nem is estem hanyatt a zenétől (Teshima Aoi-t ki se szúrtam nézés közben, meg bántott, hogy a My favorite things ilyen gyengécske énekhanggal futott – ‘A muzsika hangja’ meg szuper kis film/könyv/satöbbi), bár egyszer-kétszer majdnem elkapták a dzsemmelés örömét is, leginkább a zongorás, kevésbé a dobos esetében. (Ezért jó nézni is az élő zenét, bámulatos, hogy a zenészek mennyire át tudják élni, egy rakat orgazmuson esnek át közben.) (Amúgy egy jó shounen-ai/yaoi-szerelmi sokszög lehetősége veszett el benne, már annak aki szereti az ilyet.) Ajánlom kedvenc roriconfan-om review-jét anidb-ről, bár egy ideje kétségkívül kicsit trollba csúszik át…
Bejegyzés eredeti helye és ideje: AnimeAddicts, 2012.07.01
Digitalizált Szabadság 